Puskás László Villanyszerelő mester
Elektromos Szerviz (+36 30)9-385-835
Weboldal bejelentése
Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!
Ügyfélszolgálat
A Magyar Mérnöki Kamara elnökségi határozattal - a villamos tervezők és építési műszaki ellenőrök számára - egy kiegészítő jogosultságot hozott létre, a nem norma szerinti villámvédelmi tevékenység gyakorlásának jogi szabályozására.
A Vn jogosultsággal nem rendelkező összes V villamos jogosultságú szakemberek MMK névjegyzéki adatlapján megjelent 2015. június 25.-n a következő bejegyzés:
Különösen gyakorlott szakterületek: „V-274 - a szabvány hatálya alá nem tartozó villámvédelmi berendezés létesítése” A Vn vizsgával rendelkezőknél erre a bejegyzésre nem volt szükség.
Ez azt jelenti, hogy akinek nincsen meg az MMK Vn villámvédelmi jogosultsága, az újra tervezhet, illetve műszaki ellenőrizhet nem norma szerinti villámvédelmi rendszereket. Az eljárás illetékmentes, minden érintett számára automatikusan számára jár.
Villámvédelem:
Fő cél itt a villámcsapás által okozható balesetek károk megismerése.
A vizsgálat a 28/2011. (IX. 6.) BM rendelettel kiadott OTSZ szerint6évente, fokozottan tűz és robbanásveszélyes, vagy tűz és robbanásveszélyes helyeken 3évente kötelező.
Helyszíni műszeres felülvizsgálat után az új OTSZ 2011 október 6-ai hatálybalépése előtt létesült villámvédelmi rendszer felülvizsgálatát az MSZ 274 és a 9/2008 ÖTM rendelet alapján, az ezen időszak után létesült villámvédelmet a 28/2011. (IX. 6.) BM rendelettel kiadott OTSZ szerint, az MSZ EN 62305 szabvány alapján kell megtervezni, létesíteni és felülvizsgálni.
A villámcsapások veszélyeztethetik építményeink, az építményekben lévő vagyontárgyaink, technológiai rendszereink, valamint az építményekben tartózkodó személyek épségét. A villámcsapásnak közvetlen romboló hatása van az épületszerkezetekre, tüzet okozhat, károsíthatja a villamos berendezéseket és közvetlen vagy közvetve áramütést okozhat. A technikai fejlődés során szaporodó elektronikai eszközeinkben és az elektronikai hálózatokban egyre komolyabb kárt okozhatnak.
A villámhárító berendezések nem csökkentik a villámcsapás valószínűségét, viszont csökkentik a villámcsapás által okozott kár nagyságát. A villámhárító telepítése egy gazdaságossági számítás eredménye, melyben a villámhárító telepítési költségét állítjuk szembe a villámcsapás valószínűségével és az általa okozott kár mértékével. Ezen meggondolás alapján olyan villámvédelmet telepíteni, mely bármilyen villámcsapás esetére 100%-os védettséget nyújt, biztosan gazdaságtalan lenne.
A villámvédelmi berendezéseket külső és belső villámvédelemre szokás felosztani.
Külső villámvédelemhez tartoznak az épület tetejére, külső felületére, valamint a földbe telepített berendezések. A villámáramnak a földbe való biztonságos levezetésére szolgálnak. Az épületszerkezeteket védik a közvetlen kártól és tűztől. Részei:
- Felfogó rudak és felfogó vezetők, melyeket a villám közvetlenül ér, melyeken a becsapási pont várható. Ezen felfogók védett tartományába kell esnie a teljes létesítménynek.
- Levezetők azok az árampályák, amelyen a felfogóktól a földelők felé folyik a villámáram.
- Földelők a villámáramnak a földbe való bejutását és a földben való biztonságos eloszlását szolgáló berendezések.
Belső villámvédelemhez tartoznak azok az eszközök, amelyek az épületben tárolt anyagokat, berendezéseket védik a villámcsapás következményeitől. Részei:
- Az épületen belül a villámáramot vezető épületgépészeti berendezések olyan kialakítása, hogy ezen berendezések ne okozzanak veszélyes másodlagos kisüléseket.
- Az épület villamos energetikai, informatikai hálózatának olyan kialakítása, hogy a villámáram okozta feszültség emelkedés ne tegyen kárt a védett zónákban elhelyezett berendezésekben. Erre szolgálnak a villamos hálózatok összecsatolásai és a különböző túlfeszültségvédelmi eszközök.
A villámvédelmi berendezések felülvizsgálatát a 28/2011 (IX.06.) BM rendelet(Országos Tűzvédelmi Szabályzat) szerint kell végezni. A jogszabály a villámvédelmi berendezéseket két nagy csoportra osztja: norma szerint és nem norma szerint létesített berendezések.
- Norma szerinti berendezéseken az MSZ EN 62305 európai norma szerint kialakított villámvédelmi berendezéseket kell érteni. Ezek közé elsősorban a 2011. utáni új létesítmények tartoznak.
Jellemzőjük, hogy az emberélet, vagyontárgyak és szolgáltatások veszélyeztetésének kockázatából indul ki és ehhez rendeli a szükséges műszaki megoldásokat. - Nem norma szerinti berendezések a 2011. előtt, az MSZ 274 szabvány szerint létesített villámvédelmi berendezések.
Jellemzőjük, hogy az épület rendeltetéséhez, magasságához és az épület szerkezetéhez tapasztalati úton hozzárendel olyan műszaki megoldásokat, melyek az elvárt szintű védelmet nyújtják a létesítménynek.
A villámvédelmi felülvizsgálat során szemrevételezéssel, műszeres ellenállásméréssel és számítások végzésével összehasonlítjuk a villámvédelmi berendezések jelenlegi állapotát a villámvédelmi tervekkel, a jelenleg, illetve a telepítéskor érvényben lévő műszaki előírásokkal.
Előzmények:
Az MSZ EN 62305 szabványsorozat megjelenésével az MSZ 274 szerinti besorolást kockázatelemzés (kockázatkezelés) váltotta fel. Ez a változás szakmai körökben komoly vitákat generált, tekintve, hogy a kockázatelemzés elvégzése a (mondhatni, évtizedek során megszokott) besorolásnál lényegesen bonyolultabb feladat, és ennek megfelelően nagyobb felkészültséget is igényel. A viták hátterében természetesen azok a kérdések is felvetődtek, hogy a kockázatelemzés a villámvédelem műszaki-természettudományi alapjaival mennyire van fedésben, és indokolt-e a villámvédelmi intézkedések szükségességét ennyire bonyolult módon meghatározni. E sorok szerzőjének véleménye akkor az volt – és ez azóta sem változott –, hogy a kockázatelemzés alapmodellje (amely tükrözi, hogy a villámok milyen hatásmechanizmus következtében okoznak károsodásokat, illetve veszteségeket) közelebb áll a valósághoz, mint az MSZ 274 szemléletmódja, és ebben az értelemben a kockázatelemzés módszere megalapozottabb, mint a régi szabványé. Egyfelől tehát érthető a kockázatszámítás komplexitása, mert a kockázatok nagyságát az építmények számos jellemzője befolyásolja. Másfelől azonban jogos elvárás, hogy az eljárás az érintett szakemberek számára értelmezhető és alkalmazható legyen. Sajnos, ezt az elvárást nem teljesítette a szabvány első kiadása, éppen ezért voltak olyan remények, hogy a második kiadás érdemben javít majd ezen a helyzeten. Ma már tudható, hogy nem így történt.
A kockázatkezelés változásai – a felszín:
Az MSZ EN 62305-2 nem változott olyan mértékben, amely e várakozás szempontjából jelentősnek lenne nevezhető, legfőképp pedig nem az egyszerűsödés irányába hatnak a változások. Ennek ellenére – megnyugtatva a szakembereket – kis túlzással úgy is fogalmazhatnánk, hogy szinte semmi nem változott, vagyis az „átlagos” felhasználó kevés újdonságot fog tapasztalni az új szabvány alkalmazásakor. A változatlanságra vonatkozó (felszínes) megállapítás azért jelenthető ki, mert a kockázatszámítás a gyakorlatban szinte kizárólag szoftverek segítségével történik, márpedig a felhasználó csupán azt fogja tapasztalni, hogy a számítások elvégzéséhez az eddigieknél valamivel több paramétert kell megadnia. A számítások alapját képező képletek azonban sok részletükben módosultak, és ezek a változások helyenként érintik a kockázatkezelés logikáját is. Jóllehet mindez nem tekinthető lényegtelennek, mindazok számára rejtve marad, akik nem ismerik a kockázatelemzés mélyebb összefüggéseit.
A kockázatkezelés változásai – a mélyebb összefüggések:
A szabvány változását persze nem csak abban az értelemben lehet – és kell is – vizsgálni, hogy az egyszerűsítés irányába hat-e, hanem abban is, hogy a változások révén a kockázatok számításának módszere jobban tükrözi-e azokat a folyamatokat, amelyek révén a villámok hatására veszteségek keletkeznek. Illúzió azt várni, hogy egyszerű formában, mégis jó pontossággal képesek lehetünk megítélni azokat a kockázatokat, amelyeket a villámok jelentenek, hiszen a villám –mint statisztikai jellemzőkkel leírható természeti jelenség – és a villám hatására bekövetkezhető veszteség között nagyon bonyolult a kapcsolat, amelyet az épített és a természeti környezet nagyon sok tényezője befolyásol. Ebben a helyzetben a szabványnak, melynek alapján a védelmi intézkedések szükségességét meghatározzuk, egyfajta egyensúlyi állapotot kell képviselnie, azaz a lehető legjobban kell tükröznie a fizikai hátteret, és egyúttal a szabványalkalmazók széles köre számára értelmezhetőnek, felhasználhatónak kell lennie.
Az egyensúly megtalálása persze nehéz, ráadásul ez az egyensúly mindig kompromisszumot jelent a (jobb esetben) „egyszerű, de pontatlan”, vagy „bonyolult, de pontos” állapotok között, ezért a végeredmény mindig kritizálható. (Ebből fakadtak azok a szakmai viták is, amelyek az MSZ EN 62305 első kiadásának nyolc évvel ezelőtti megjelenésekor az új szabványt az MSZ 274-gyel állították szembe.) E nézőpontból vizsgálva az első és a második kiadás viszonyát, egyszerűsödés híján „javulásként” csak az lenne értékelhető, ha a szabvány a módosítások révén közelebb kerülne a villámjelenségek lehetséges hatásairól alkotott képünkhöz. Az erre irányuló szándék egyes jelei észlelhetők: közismert, hogy az MSZ EN 62305-2 első kiadása tartalmazott olyan képlethibát (az R1 kockázat számításához használt C.1. képletben), amely övezetekre bontott építmények esetén befolyásolta a kockázatszámítás eredményét, a számított kockázat jelentős növekedését okozva. (Ezzel foglalkoztunk a Villanyszerelők Lapja 2012. júliusi számában is, az e tárgyban akkor tett kifogásainkat a képlet javítása utólag igazolta.)
A szabványalkotó módosította az összetett számítási eljárások egyes kifogásolható részleteit is. Ezek a részletek, amelyek övezetekre bontott építmények kockázatszámításakor kapnak jelentőséget, és amelyek azt határozzák meg, hogy egyes paramétereket az építmény mely részéhez tartozóan kell figyelembe venni, nem voltak, és sajnálatos módon most sincsenek egyértelműen rögzítve, csak a szabványban közölt esettanulmányok beható vizsgálata kapcsán lehet rájuk fényt deríteni. Példaként megemlíthető, hogy a „koordinált túlfeszültség-védelem” kialakítására vonatkozó paraméter (a szabvány által közölt esettanulmányok alapján) az első kiadásban a csatlakozóvezetékhez tartozó paraméter volt, következésképp úgy volt értelmezhető, hogy az építmény minden övezetében (amelyben megjelenik a csatlakozóvezeték) be kell építeni a megfelelő túlfeszültség-védelmi eszközöket. Ez a felfogás hibás volt, annak ellenére is, hogy a villámvédelem gyakorlatára nem volt érdemi hatása.
A második kiadásban ez a paraméter az övezeti jellemzőkhöz került, ami mindenképp logikusabb, következésképp a fizikai kép valamivel jobb leképezésének tekinthető. Ezért azonban a paraméterek számának jelentős növekedésével kell fizetni, mert ezek a tulajdonságok eddig a csatlakozóvezetékekhez tartoztak. Így egy 4 övezetre bontott, egyetlen csatlakozóvezetékkel rendelkező építmény esetén a koordinált túlfeszültség-védelemre egyetlen paramétert kellett megadni, a továbbiakban ehhez 4 paraméterre lesz szükség. Ugyanez a helyzet a csatlakozóvezeték nyomvonalkialakítására vonatkozó paraméterrel, amely szintén az övezeti jellemzőkhöz lett átcsoportosítva. Ha a szabványalkotó e változtatást konzekvens módon alkalmazta volna, akkor ugyanígy kellett volna eljárnia a lökőfeszültség-állósághoz kapcsolódó (PLI-vel és PLD-vel jelölt) paraméterekkel is, amelyek azonban továbbra is a csatlakozóvezeték jellemzői, holott övezetenként eltérők lehetnek. (Gondoljunk arra, hogy ha az övezet fogalmát a villámvédelmi zónáéval azonosítjuk, akkor a különböző övezeteken belül különböző lökőfeszültség-állósággal rendelkező fogyasztókészülékek csatlakozhatnak a hálózatra.) Ez persze a paraméterek számának további növekedését okozta volna. Eleve megkérdőjelezhető, hogy a paraméterek számának növekedését okozó módosítások ellensúlyozzák-e a szabvány gyakorlati alkalmazhatóságának aligha kétségbe vonható romlását, így azonban a konzekvencia hiányát is fel kell rónunk a szabványalkotónak. Ráadásul e változtatások hatása a kockázatszámítás eredményére az esetek többségében – a szó szoros, matematikai értelmében vett – nulla. (Mert azokat az RC, RM, RW, RZ kockázati összetevőket, amelyeket ezek a paraméterek befolyásolnak, az építmények jelentős részénél nem kell figyelembe venni…)
|
|
Hasonló kettősséget tapasztalhatunk a veszélyes érintési és lépésfeszültségre vonatkozó RA kockázati összetevővel kapcsolatban is. A szabvány első kiadásának értelmében ezzel csak az építmény 3 m-es külső környezetében (a „külső” övezetekben) kellett számolni, azaz épületeken belül elhanyagolhatónak lehetett tekinteni a közvetlen villámcsapásnak ezt a következményét. A szabvány második kiadása azonban az építményen belül is számol az érintési és lépésfeszültség kockázatával. Ezt talán még elfogadhatjuk, de az mindenképp kifogásolható, hogy a szabvány e kockázat nagyságát – a kifejezetten érintési, illetve lépésfeszültség elleni védelmi intézkedések, pl. a földelő megfelelő kialakításával megvalósítható ún. potenciálvezérlés mellett – az alkalmazott villámvédelmi rendszer (LPS) fokozatától is függővé teszi.
A szabványalkotó gondolatmenete bizonyára azon nyugszik, hogy magasabb villámvédelmi fokozat (pl. LPS II) esetén a villámvédelmi rendszer a villámáramot jobban megosztja, mint alacsonyabb (pl. LPS IV) esetén, és ennek következtében kevésbé egyenlőtlen potenciáleloszlás alakul ki a levezetők környezetében. A villámáram megosztása általánosságban kétségkívül a veszély csökkenésének irányába hat. Az érintési és lépésfeszültségből eredő kockázat azonban olyan, oszlop- vagy toronyszerű építményeknél (1. ábra) jelenik meg a legmarkánsabban, amelyeknél a villámáram nem osztható meg ilyen módon, azaz a villámvédelmi fokozat figyelembevételének éppen ott nincs értelme, ahol a megfelelő védelmi mód alkalmazásának a legnagyobb lenne a jelentősége. E tévedéshez mérten mellékes az a körülmény, hogy az érintési és lépésfeszültség kockázata építményen belül (a kockázat számítására alkalmazott eljárás jellegéből fakadóan, amelynek értelmében az övezetek kockázatát a benntartózkodók számával kell súlyozni) sokkal hangsúlyosabban jelenik majd meg, mint azt talán a tapasztalataink indokolnák.
Hosszasan lehetne még sorolni az itt említettekhez hasonló, kisebb-nagyobb változásokat, amelyek a számítási képleteket, paraméter-értékeket, jelöléseket és egyéb részeket érintik: lehet, hogy ezek révén a kockázatkezelés módszere valamivel „pontosabb” lett, de megkockáztathatjuk azt a kijelentést, hogy a módosítások összességükben nem tettek jót sem a villámvédelmi szabványnak, sem a szabványalkotás kialakult gyakorlatáról alkotott, eddig sem makulátlan képünknek.
A változások következményei:
Némi malíciával jegyezhetjük meg, hogy az említett változásoknak lényegében egyetlen észlelhető gyakorlati hatása valószínűleg az lesz, hogy az új szabvány szerinti kockázatszámításhoz módosítani kell az eddig használt szoftvereket. A szabvány első és második kiadásának eltérő képletei és paraméterei miatt a régi kockázatszámítások átültetése az új formába ha nem is lehetetlen, de nehézkes lesz. (Emiatt nem adhatunk egyértelmű választ arra a kérdésre sem, hogy – az elfogadható mértékű kockázatok értékének változatlanságát feltételezve – szigorúbb vagy enyhébb az új szabvány, bár a jelek a szigorítás irányába mutatnak, azaz a második kiadás alapján vélhetőleg olyan építmények esetén is szükség lesz villámvédelmi intézkedésekre, melyeknél korábban nem kellett ilyeneket alkalmazni.) A paraméterek számának növekedése miatt tapasztalható lesz a kockázatelemzési dokumentáció kismértékű növekedése is. Összegezve a leírtakat csak annyit állapíthatunk meg, hogy bár a második kiadás alig tartalmaz érdemi változást elődjéhez képest, megismerése nem nélkülözhető azok számára, akik a kockázatkezelést felelősségteljesen és szakszerűen szeretnék végezni, akár szoftverrel, akár anélkül.
Új fogalmak a villámvédelmi szabványban:
Az új villámvédelmi szabvány értelmében a villámvédelmi intézkedések szükségességét és fokozatát villámvédelmi kockázatelemzéssel kell meghatározni. A kockázatelemzés e célja megegyezik ugyan az MSZ 274 szabványsorozat 2. lapjában leírt besoroláséval, de logikája teljesen eltér attól. Az új módszer jóval összetettebb elődjénél, és miközben az eddig használt fogalmak egy részét változatlan vagy megváltozott jelentéssel megtartja, számos újat is bevezet. Ezek közül az egyik legfontosabb az övezet fogalma, melynek helyes értelmezése nélkülözhetetlen a szakszerű kockázatelemzés elvégzéséhez. Sajnos azonban a szabvány a fogalmakat nem mindig a szükséges mélységgel és pontossággal írja le, táptalajt biztosítva a rossz gyakorlat kialakulásához.
Az övezet fogalma és kijelölésének szempontja:
A szabvány definíciója szerint az övezet „az építmény azonos jellemzőkkel leírható része, ahol a kockázati összetevő meghatározásához csak egyféle paraméterkészletet kell figyelembe venni”. Ez a meghatározás azt sejteti, hogy a nagyobb, különböző jellegű helyiségeket tartalmazó építményeket mindenképp több övezetre kell bontani.
Ennek az értelmezésnek több helyen is ellentmond a szabvány, mindenekelőtt az az MSZ EN 62305-2 6.7. és 6.8. pontjában deklarált szándék, hogy az övezetre bontás célja a védelmi intézkedések optimalizálása (többnyire a költségcsökkentés szempontjából). Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az övezetek-re bontás nem szükségszerű, csupán lehetőség, és az építmények nagy részénél el lehet tőle tekinteni. (Ezt a kijelentést annyival kell finomítanunk, hogy az emberi élet elvesztésére vonatkozó R1 kockázat számításakor jellemzően legalább két – egy külső és egy belső – övezetet kell kijelölni, de ez érdemben nem változtat a kijelentésen.) Azonban akár szükségszerűnek, akár lehetőségnek tekintjük az övezetre bontást, tisztában kell lennünk annak szabályaival.
Ez nem egyszerű feladat, tekintve, hogy a kockázatelemzést ismertető, nagyjából 100 oldal terjedelmű MSZ EN 62305-2 mindössze fél oldalt szentel e témának, lényegében beérve azoknak a jellemzőknek felsorolásával, amelyek alapján az övezetre bontás megtörténhet:
■ a talaj vagy a padló típusa,
■ tűzszakaszok,
■ térbeli árnyékolások,
■ a belső rendszerek nyomvonalvezetése, meglévő vagy előirányzott védelmi intézkedések,
■ az LX veszteségek értékei.
E szűkre szabott instrukció következtében nem meglepő, hogy az övezetre bontás kapcsán számos félreértés van kialakulóban. Ahhoz, hogy ezekre rámutathassak, egy kicsit közelebbről szemügyre kell venni a kockázatelemzés néhány sajátosságát és a villámvédelmi szabvány logikáját.
Övezetekre bontás a különböző kockázattípusok számításához:
Az övezetekre bontás jelentőségét az adja, hogy az egyes övezetekre számított kockázatok az építmény egészére vonatkozó kockázatban súlyozva jelennek meg. Ezeknek a súlyoknak a jellege, számításának módja attól függ, hogy éppen milyen kockázattípus számítása történik:
■ Az R1 (emberi élet elvesztésének kockázata) kockázattípus számításakor a súlyokat az övezetben tartózkodó személyek számának és az építmény egészében (a külső és belső övezetekben) tartózkodó összes személyek számának hányadosa adja.
■ Az R2 (közszolgáltatás kiesésének kockázata) kockázattípus számításakor a súlyokat az „ellátás nélkül maradt felhasználók” és az „összes ellátott felhasználó” számának hányadosa adja.
■ Az R3 (kulturális örökség elvesztésének kockázata) kockázattípus számításakor a súlyokat az „építményben – villámcsapás hatására – keletkező lehetséges veszteség” pénzben kifejezett átlagos értékének és az építmény pénzben kifejezett teljes érékének hányadosa adja.
E súlyok az övezetekre bontáskor nem hagyhatók figyelmen kívül, máskülönben a számí-tás eredményeként kapott kockázat értéke – minél több övezetre bontjuk az építményt, annál nagyobb mértékben – növekszik, ami nyilvánvalóan értelmetlen. Sajnos, ez az evidencia az MSZ EN 62305-2 szabvány 2006-os kiadásában (és annak magyar fordításában) nem jelenik meg, a C. melléklet C1. képletének nyomdahibája miatt.
A hibás képlet korrekciója azonban a H. mellékletben közölt esettanulmányok alapján lehetséges. (A nyomdahiba ténye egyébként régóta ismert, a helyes képletet már a Magyar Elektrotechnikai Egyesület 2009-ben kiadott „Villámvédelem 2009.” c. jegyzete is tartalmazta. Időközben elkészült az európai szabvány alapját képező IEC 62305-2 második kiadása is, amely szintén javítja az első, 2006-os kiadás képlethibáját, de ennek európai szabványként történő bevezetése egyelőre nem történt meg.) A súlyozás jelentősége nemcsak abban nyilvánul meg, hogy lehetővé teszi értelmes eredmények kiszámítását, hanem abban is, hogy irányt mutat az övezetekre bontás lehetőségét illetően.
Egy-egy építmény övezetekre bontása ugyanis csak abban az esetben megalapozott, ha az övezetek kijelölése összhangban van a villámvédelem „logikájával” (ide értve az egymással összefüggő fizikai folyamatokat és az ezekből következő károsodásokat, meghibásodásokat), és egyúttal az előbb említett súlyok is kellő pontossággal meghatározhatók.
A leírtakból következően külön kell vizsgálni az övezetekre bontás lehetőségét az R1, R2, R3 és R4 kockázatok szempontjából:
■ R1 számításakor az övezetekre bontás viszonylag jól értelmezhető, a szabvány elfogadható módon teremt kapcsolatot a villámcsapás által jelentett kockázat és az övezetek kialakítási jellemzői között.
■ R2 számításakor az övezetekre bontás ritkán alkalmazható, mert mind az övezetek kijelölése, mind pedig a súlyok meghatározása problémás. A közszolgáltatást (a közcélú villamos energia-, gáz-, víz- stb. szolgáltatást) biztosító építményekben az előbb leírt jellemzők szerint el lehetne ugyan különíteni övezeteket, de ezt az elkülönítést az egyes övezetekben elhelyezkedő berendezések szoros funkcionális kapcsolata eleve megkérdőjelezi. Ehhez képest csekélyebb az a dilemma, hogy a súlyok meghatározásánál a szabványban említett „felhasználó” a „személy” fogalmával azonosítható-e.
Ha el is fogadjuk az utóbbi értelmezést, fel kell hívni a figyelmet arra, hogy ez esetben a személyek jellemzően nem a kockázatelemzés tárgyát képező építményben, hanem más építmény(ek)ben foglalnak helyet. R3 számítására vonatkozóan az övezetek kijelölésének és a súlyok beállításának megalapozottsága hasonló az R1-nél említettekhez, vagyis az övezetekre bontást nemcsak elméleti, hanem gyakorlati lehetőségnek is kell tekinteni.
■ R4 számításánál az övezetekre bontás lehetőségét nem szükséges vizsgálni: R4 számításának eleve csak akkor lenne értelme, ha a szabványban leírt költséghatékonyság elemzése elvégezhető lenne, azonban ennek életszerűsége a jelenlegi formában enyhén szólva is megkérdőjelezhető. Az övezetekre bontás lehetőségét azért tekintettük át röviden, hogy rámutathassunk: a szempontrendszerek különbözősége miatt az egyes kockázattípusok számításakor eltérő módon kell (illetve lehet) övezetekre bontani egy építményt. Ennek a kijelentésnek akkor van jelentősége, ha egy adott építmény esetében (annak rendeltetéséből következően) több kockázattípust is vizsgálni kell. Megjegyzem, az R2 és az R3 kockázat egyidejű számításának csak kivételes esetben lehet értelme, mert egy közszolgáltatást biztosító építmény ritkán képezi a kulturális örökség részét.
Egy-egy építmény esetében tehát legfeljebb az R1-R2 vagy R1-R3 kockázattípusok számítása szükséges. Az utóbbi párost tekintve kisebb a különböző kockázattípusok számításához használt súlyok szétválasztásának problémája, hiszen az egyiknél a személyek számának, a másiknál pénzben kifejezett értékek aránya képezi azt. Az viszont félreértésre adhat okot, hogy R1 és R2 esetében egyaránt a személyek számának aránya határozza meg a súlyokat. Az előbb leírtak szerint azonban R1 számításakor azokat a személyeket kell számba venni, akik ténylegesen az építmény övezetein belül tartózkodnak, R2 számításakor pedig azokat, akik jellemzően más építményekben tartózkodnak.
Az övezet és a villámvédelmi zóna kapcsolata:
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Mai: 4
Tegnapi: 76
Heti: 184
Havi: 124
Össz.: 178 914
Látogatottság növelés
Puskás László Villanyszerelő mester - © 2008 - 2024 - elektroszer.hupont.hu